Hadifoglyok
Keresés az adatbázisban
Oroszországi Föderáció hadifogoly-temetői
Hadifoglyok a Szovjetunióban
Szovjet temetői nyilvántartások
A történelmi Magyarország területén elesettek
Keleti hadműveletek áldozatai

Hadifogoly-temetők

A történelmi Magyarország területén elesettek

Hadtörténi Intézet és Múzeum - Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartásai

Ez az adatbázis a második világháborúban a történelmi Magyarország területén elhunyt 42000 magyar katona és munkaszolgálatos nevét tartalmazza, akiknek temetési helyérol és halálának körülményeirol a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár adatokkal rendelkezik.

 

Az adatbázisban található adatok a következok: a katonák, munkaszolgálatosok neve, rendfokozata, születési dátuma, anyja neve, születési és lakóhelye, haláluk oka, idopontja, helye, eltemetésük helye, sírjelük, esetleges áttemetésük és alakulatuk.

 

Az itt található adatok megegyeznek a Dr. Bús János és Szabó Péter Béke poraikra II. címu könyvének adataival.

 

Bevezető - történelmi háttér

 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában 1998 tavaszán páratlan értéku dokumentumok - második világháborús veszteségi anyagok - közötti összefüggésekre derült fény. Ez lehetové tette, hogy viszonylag tiszta képpel rendelkezzünk a keleti hadszíntéren létesített magyar katonatemetokrol. Az anyag külön értéke, hogy a legtöbb hosi temetohöz kapcsolódik valamely, az eltemetettekhez fuzodo emlékanyag is.

 

A dokumentumok három különbözo, azonban egymáshoz szervesen kapcsolódó csoportból állnak. Elsoként azokat a temetokataszter-lapokat lehetnek kiemelni (közel 900 temetorol készült ilyen helyszínrajz), mely napjainkig a legismeretlenebb területe volt a háborús veszteségkutatásoknak. (Gyakorlatilag ezek teljességét látva merült fel a könyv elkészítésének gondolata is.) Ezen nyilvántartások a második világháború során elesett és lehetoség szerint méltó körülmények között eltemetett magyar katonák sírjainak helyét mutatják meg.

 

A források másik fontos részét azok az ún. veszteségi okmánygyujtok képezik (több mint 26 ezer boríték), amelyekben azok az azonosító jegyek, fényképek, tábori levelezolapok, noteszek vannak, amelyeket az elesetteknél találtak - ezért látszik számos darabon volt tulajdonosának vére, - és ide helyezték el azokat a jegyzokönyveket és jelentéseket is, amelyek az elhalálozás körülményeirol tudósítanak.

 

A harmadik csoportot azok a veszteségi kartonok alkotják (közel félmillió közül kerültek kiválogatásra), amelyeket a korabeli veszteségi lajstromokkal párhuzamosan készítettek azzal a különbséggel, hogy ezek jóval több információt szolgáltatnak az elesettekrol. Minden olyan katonáról készült egy-egy ilyen, a személyi adatain kívül a veszteség körülményeit feltünteto adatlap, aki valami okból kiesett a harcoló állományból sebesülése, hadifogságba esése, eltunése, vagy halála miatt.

 

Az iratok szerencsés és sokszor csodával határos módon menekültek meg a megsemmisítéstol és megsemmisüléstol. Pontos tartalmuk, értelmük az ido múlásával feledésbe merült. A háborús veszteséggel foglalkozó történészek már lemondtak róluk, illetve nem hittek létezésükben. Az iratok páratlan "kincset" képeznek így együtt foképp azért, mert nem csak a temetoket és az egyes sírok helyét rekonstruálhatjuk belolük, hanem annak ellenére, hogy halottakról szólnak, mégis nagyon élok és emberi érzésekkel vannak tele. A katonák mindennapi apróbb gondjai mellett megismerkedhetünk az otthon maradottak iránt érzett féltésükkel, félelmeikkel, a család hiábavaló aggodalmával, a viszontlátás örök reményével.

 

Hosszú idonek kellett eltelnie ahhoz, hogy képet alkothassunk a második világháború során meghaltak további sorsáról. Az elesettekhez fuzodo hivatalos viszonyt az jellemezte, hogy egyrészrol közel ötven éven át úgy állították be, mintha a fronton meghaltaknak a korabeli hatalom még a végtisztességet sem adta volna meg, másrészt a háborúban elesettekrol nem volt tanácsos beszélni, nyíltan megemlékezni, mondván "rossz ügyet szolgáltak.

 

Ma már pontosan tudjuk, hogy azok a híresztelések, melyek a hosi halottak végtisztesség nélküli, jeltelen tömegsírokba történt eltemetésérol szóltak, nem felelnek meg a valóságnak és a hatalom népbutító politikájának részét képezték. Pontos adatokkal rendelkezünk ugyanis a korabeli temetésekrol, a temetok létesítésérol. Szó sincs tehát arról, hogy ne adták volna meg hosi halottaik számára a kello végtisztességet.

 

Az összes, mindenre kiterjedo kísérlet ellenére több ezerre teheto azon hosi halottak száma, akik beazonosítását nem lehet elvégezni. Ok a háború ismeretlen halottai maradnak, akiket feltehetoen eltuntként tartanak nyilván.

 

Dr. Bús János
Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár igazgatója